Iskolánk története

Iskolánk, a város legnagyobb általános iskolája, Örökösföld lakótelepén épült 1984-ben, mely egyidős a városrésszel. 1984. szeptember 1-jén 318 diák és 31 nevelő kezdte meg itt az első tanévet. Az 1980-as években épült lakótelep családjai az évek során cserélődtek, fiatalodtak, régi tanítványaink már gyermekeiket hordják hozzánk iskolába

Az évek során iskolánk több változáson ment keresztül, az első időben a rohamosan növekvő gyermeklétszám, majd ugyanennek a csökkenése miatt.

Az 1984-85-ös tanévben iskolánk adott otthont az átépítésre szoruló 4. Sz. Általános Iskola felső tagozatos tanulóinak, valamint a tantestületük egy részének. Két évig óvodai csoporttal is együtt dolgoztunk az épületben.

1987-1990 között a 3. és 4. évfolyam tanulói a belvárosi 3. Sz. Általános Iskola épületében tanultak, hiszen az itteni épületet kinőttük, több osztályteremre volt szükség.

A tanulólétszám fokozatos növekedésének enyhítésére 1990-ben átadták a 23. Sz. (a későbbi Hunyadi Mátyás) Általános Iskolát, ahol 530 tanulónk tanulhatott tovább.

Fennállásának 10. évében, 1995-ben az egykori 21-es iskolánk felvette Móra Ferenc nevét, akinek művei arra tanítanak, hogy a gyermeket szeretni, nevelni, tanítani kell. Egyik szép üzenete: „Szeretet az élet” lett intézményünk jelmondata. Hisszük, hogy titokzatos erővel sugárzik, s befészkeli magát a szívekbe ez a nemes gondolat.

2005. szeptember 1-jéig két általános iskola működött Örökösföldön. A 2005/2006-os tanévtől a Hunyadi Mátyás Általános Iskola önálló státusza megszűnt, és intézményünk tagiskolájaként működött tovább. A 2009/2010-es tanévben a tagiskola végleg megszűnt, az akkor hetedikes, nyolcadikos diákok iskolánkban fejezték be általános iskolai tanulmányaikat.

2011-től a városi intézmények átszervezése miatt tagintézményünk lett a borbányai Petőfi Sándor Általános Iskola. Közös munkánkat az együttműködés, a kölcsönös tisztelet, segítőkészség, egymástól való tanulás jellemzi.

2013. január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett a fenntartónk.

2016 szeptemberétől intézményünk fenntartója, majd 2017. január 1-jétől működtetője is a Nyíregyházi Tankerületi Központ.

Nevelő-oktató munkánk

Iskolánk hagyományos 8 osztályos általános iskola. Évfolyamonként 4 tanulócsoportban folyik az oktatás. Az 1-4. évfolyamon iskolaotthon működik, felső tagozaton a tanítási órák után napközis foglalkozásokat és tanulószobát szervezünk diákjainknak. Iskolaotthonos osztályaink saját osztályteremmel rendelkeznek, az 5-8. évfolyam szaktantermi rendszerben tanul, így tudjuk biztosítani a 32 tanulócsoport elhelyezését.

Tanulóink sport-, és mozgásigényét 1000 m2-es tornatermünk, konditermünk és rekortán pályás sportudvarunk biztosítja. A mindennapi munkánkat jelentős info-kommunikációs háttér segíti: interaktív táblák, számítógépek, tanulói, tanári laptopok, két jól felszerelt, új PC-kel ellátott informatika termek.

Nevelőtestületünk tagjai jól képzett, gyakorlott pedagógusok, akiknek színvonalas munkavégzése komoly vonzerőt jelent az iskolaválasztók számára. Az intézményen belüli szakmai együttműködést hat szakmai munkaközösség, szabadidős team, mérési csoport, tehetség team, öko munkacsoport biztosítja.

Oktató-nevelő munkánkat iskolapszichológus, gyógypedagógus, drámapedagógus, inkluzív pedagógusok, tehetségfejlesztő és differenciáló szakpedagógusok segítik.

Az alapkészségek differenciált fejlesztésében, a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztésében is jelentős szerepet vállalunk. Élünk a személyiségfejlesztés sokszínű lehetőségeivel, gazdag, színes szabadidős programokat tervezünk. A korszerű általános műveltség megalapozásában, az intézményi specialitásaink fejlesztésében, megerősítésében és a továbbtanulásra való felkészítésben élen járunk, ezzel is emelve iskolánk elismertségét, sikerességét.

Iskolánk pedagógiai programjában kiemelt helyet foglal el a környezeti nevelés. 2016-ban másodszor kaptuk meg az Ökoiskola címet. Tanulóink környezettudatos magatartásának kialakításában személyiségük egészére kívánunk hatni: a tudatra ismeretekkel, az érzelmekre élményekkel, az akaratra célratörő tevékenységekkel. Ehhez a szemlélethez igazodtunk gazdagító programjainkkal.

2006-tól iskolánkban kiemelt szerepet kapott a kompetenciaalapú oktatásra való felkészülés és a tanulói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódó szakmai projektek megvalósítása. Így vettünk részt a HEFOP 3.1.4. Kompetenciaalapú oktatás elterjesztése Szabolcs-Szatmár Bereg megyében című projektben, amely iskolánk belső megújulását segítette, és lehetővé tette, hogy a mindennapi munkánkba egyre fokozottabban beépítsük a korszerű pedagógiai módszereket, eszközöket.

2007-ben a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Közoktatás Közalapítvány az „Oktatás-nevelés Eredményességéért Díj”-at adományozta iskolánknak az itt folyó eredményes nevelő-oktató munka elismeréseként.

2009 júniusában hét nyíregyházi oktatási intézménnyel együtt megkezdtük a TÁMOP 3.1.4. „Kompetencia-alapú oktatás fejlesztése Nyíregyházán” című projekt megvalósítását. Négy alsó és négy felső tagozatos tanulócsoportban, nyolc bevont pedagógus részvételével indítottuk el a projektet magyar nyelv és irodalom, matematika, idegen nyelv és természetismeret tantárgyak keretében. A projektbe való bekapcsolódásunk célja, hogy a kompetencia alapú tanítás módszertanát és eszközeit minél szélesebb körben elterjesszük, a tanulók képességeit és kulcskompetenciáit egyénre szabottan, új, eddig még kevésbé ismert taneszközök segítségével fejlesszük és erősítsük meg.

A 7-8. évfolyamon magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából sávos oktatási forma keretében készítjük fel tanulóinkat a továbbtanulásra, a középiskolás évekre. Diákjaink 90 %-a érettségit adó középiskolákban folytatja tanulmányaikat, a visszajelzések alapján sikeresek, általános iskolai tanulmányi eredményeiket a középiskolában is megtartják. Eredményességünket a városi, megyei és országos tanulmányi, művészeti és sportversenyeken elért sikereink is bizonyítják: anyanyelv, helyesírás, mese-és prózamondás, matematika, angol és német nyelv; rajz és néptánc, népdaléneklés, atlétika, labdarúgás, sportlövészet, katasztrófavédelem, sakk.

Intézményi innovációink - mint az Együttnevelési program, Tanulás tanítása program, Képességfejlesztő játékgyűjtemény, Tömbösített természetismeret tanítás, az óvoda-iskola átmenetet elősegítő „Aranykapu” program - tovább segítik a tanulói kompetenciák és partnerkapcsolataink erősödését.

A projektmódszer, a témahét lehetőségeit egyre nagyobb számban használjuk. Nagyobb közösséget érintő projektjeink a Móra nyomában- irodalmi projekt, az angol nyelvi projekt keretében megvalósuló Halloween és Christmas témahét, az Egészségmegőrző témahét, a Föld napja projekt, a Karácsonyi témahét, az Erdei iskolai és Fenntarthatósági témahét.

A tanórák mellett számos tanórán kívüli tevékenységgel, foglalkozással valósítjuk meg a tehetséggondozást. Művészeti, zenei csoportok (énekkar, színjátszás), népi hagyományőrző szakkörök, környezetvédelmi foglalkozások, sportkörök és egyéb diákkörök (lövész, katasztrófa- polgárvédelem, sakk, foci, atlétika), tehetség, képesség kibontakozását segítő tevékenységi formák (tanulmányi versenyekre való felkészítés, pályaorientációt segítő felvételi előkészítő tanfolyamok, különféle szaktárgyi, a nyelvi, számítástechnikai szakkörök) működnek iskolánkban.

Móra-hetünk versenyei is nagyszerű alkalmat nyújtanak arra, hogy tanulóink tehetségfejlesztését segítsük. Ezekre a versenyekre az egész megyéből várjuk a jelentkezőket: a Móra Matek, a Cinegekirály természetismereti, a Kincskereső prózamondó, az angol és német nyelvi akadályversenyek, a Móra Sakk, a Gyémántcserép rajzverseny, a Móra Labdarúgó Kupa, néptánctalálkozó, valamint az őszi Körtemuzsika népdaléneklési versenyünk.

2013-ban és 2016-ban a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácstól megkaptuk az Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést eredményes tehetséggondozó programjainkért, A sokszínű tehetség-kibontakoztató munkánk közül a díjátadáson a 8. év végén elért középfokú nyelvvizsga és az ECDL vizsgák eredményességét, a továbbtanulási mutatóinkat emelték ki a szakértők.

Specialitásaink

Az emelt szintű testnevelés osztály 1. évfolyamtól, a speciális angol nyelvi, informatikai csoportok a harmadik évfolyamtól szerveződnek.

Az emelt szintű speciálisainkat 15 éve indítottuk el, felismerve az egyre növekvő társadalmi igényt az idegen nyelv és az informatika tanulása iránt.

Az iskolánkba érkező gyermekek már első osztályban részesei lehetnek annak az élménynek, hogy játékos formában, verseken, dalokon, meséken keresztül ismerkedjenek meg az idegen nyelvvel. A harmadik évfolyamon van lehetőség arra, hogy az angol nyelv iránt érdeklődő tanulók magasabb óraszámban, emelt szinten folytathassák a nyelvtanulást. Az ötödik osztálytól heti ötre emelkedik az angol nyelvórák száma. A pedagógiai programunkban megfogalmazott követelmények alapján az emelt színtű csoportjainkban munkánkat akkor tartjuk sikeresnek, ha a tanulók nagy része alapfokú nyelvvizsgát tesz a nyolcadik évfolyam végére, és bekerül valamelyik nyelvi tagozatos gimnáziumi osztályba.

Eddigi eredményeink azt mutatják, hogy tanulóink ettől magasabb szintet is képesek elérni az angol nyelvtanulás területén. Kimagasló szóbeli felvételikkel kerülnek be a nyelvi tagozatos középiskolákba, és tanulóink kétharmada középfokú szóbeli nyelvvizsgát tesz. Az utóbbi években egyre több tanulónk az írásbeli nyelvvizsgát is megszerezte a nyolcadik év végére, vagy a középiskola első évében. Diákjaink kiválóan szerepelnek a megyei angol versenyeken és csapatversenyeken is élen járnak.

Iskolánkban a harmadik évfolyamtól szerveződnek az emelt óraszámú informatikai csoportok. Az informatika oktatás kiemelt célja a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű alkalmazása, az infor­máció szerzése, értelmezése, felhasználása, az elektronikus kommunikációban való aktív részvétel. A tanórákon megtanulják a programozást Comenius Logo-ban, majd Pascal nyelven, táblázatszerkesztést, szövegszerkesztést és bizonyos operációs rendszerek használatát. Tanulóink nagy része a nyolcadik évfolyam végére Európai Számítógép Kezelői Bizonyítványt (ECDL) szerez. A megyei RUT-IN-FO számítástechnika versenyen 2007 óta több tanulónk ért el dobogós helyezést.

Az emelt szintű testnevelési osztályainkban célunk olyan testi műveltséget adni, mely a tanulók későbbi cselekvési biztonságát, fizikai aktivitását megalapozza. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek számára vonzóvá tegyük a mindennapi mozgást. Megtanítjuk diákjainkat a siker, a kudarc, a győzelem, a vereség feldolgozására, a konfliktusok helyes kezelésére. Munkánkat akkor tartjuk sikeresnek, ha tanítványaink fizikai erőnléte folyamatosan javul, a tehetséges tanulóink bekapcsolódnak a város sportéletébe, illetve sikeres felvételit nyernek a testnevelés tagozatos középiskolákba. A tanórákon kívül sokféle vonzó programot kínálunk az érdeklődők számára. Labdarúgásban, atlétikában, kosár-és kézilabdában próbálhatják ki tanulóink tehetségüket. Bekapcsolódunk az országos programokba, úgymint „Dobd a kosárba”, Bozsik program, Kihívás napja. Rendszeresen rész veszünk a Városi sportnapon, a mezei futóversenyen, Mikulás-, és Nyuszi - futáson. Télen korcsolyázni visszük tanulóinkat a műjégpályára. A 4. és 6. évfolyamon diákjaink az úszásoktatásban vesznek részt. Régi hagyomány már iskolánkban a Móra Labdarúgó Kupa, ahol a város iskolái nagy számban képviseltetik magukat. Közel két évtizede van jelen iskolánk a város és a megye sakkéletében. Sakkoktatásunk elismert, része a mindennapi tehetségfejlesztésünknek. Diákjaink számos megyei és országos versenyen bizonyították felkészültségüket. A szellemi sport palettáját néhány évvel ezelőtt a táblajátékok szakkör beindításával szélesítettük ki, lehetőséget biztosítva a gondolkodás, az érzelmi intelligencia, a vállalkozói és matematikai kompetenciák fejlesztése érdekében.

Támogatóink

Nevelő-oktató munkánkat két alapítványunk is segíti. A boldog gyermekkor megéléséhez, a nevelés sikeréhez hozzájárul, hogy olyan emberekkel legyünk körülvéve, akikkel kölcsönösen jóhiszeműen, jóakarattal, jobbító szándékkal fordulunk egymás felé, közösen keressük az utat egy-egy megoldandó feladathoz. Ez a törekvés hívta életre húsz évvel ezelőtt az Örökösföld Tanulóiért Alapítványt, mely azóta is minden évben gazdag, színvonalas programokat szervez tanulóinknak, szüleiknek egyaránt. A sok tábor, kirándulás, erdei iskola élménye, a gálák, versenyek sikere, a gyermekszemek csillogása tartja fenn a törekvést az anyagi háttér folyamatos megteremtéséhez. A már hagyománnyá vált Családi nap felhőtlen kikapcsolódásra ad lehetőséget kicsiknek, nagyoknak egyaránt, és segít megismerni az alapítvány tevékenységét.

A Móra Tehetségekért Alapítvány (MÓTA) célja a matematikában tehetséges 1-4. osztályos tanulók felkutatása, tehetségük, képességeik kibontakoztatása, fejlesztése, ezen célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása, támogatások igénybevétele és nyújtása. Az Alapítvány célja továbbá a nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, valamint a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.

Sikerünkhöz hozzájárul a szülők támogató együttműködése, az, hogy elismerik nevelő-oktató munkánk eredményeit, és annak ők is részesei.